Mindenki táplálékaként, ahogy már írva van,

 adom, mint élő eledelt, a világnak magam.

Mert minden élő egyedűl az elevenre éhes,

 lehet a legjobb szeretőd, végül is összevérez.

Csak hányódom hát ágyamon és beléreszketek,

 hogy kikkel is zabáltatom a szívverésemet!

Miféle vályu ez az ágy, ugyan miféle vályú?

S mi odalök, micsoda vágy, tündöklő tisztaságú!

Szünetlen érkező szivem hogy falja föl a horda!

Eleven táplálék vagyok dadogva és dobogva.

Eleven étketek vagyok szünetlen és egészen;

emésszétek föl lényegem, hogy éhségtek megértsem.

Mert aki végkép senkié, az mindenki falatja.

Pusztíts hát szörnyű szerelem.

Ölj meg,

ne hagyj magamra.

/Pilinszky János/