Perc-évek szárnyai alá bújva
lelked tükör-felszínét karcolgatom

Körmeimet a tűrés tövig koptatta
szavaim rég óta vérrel rajzolom

Csírátlan gondolat meddő távlatát
Festem minden nap újra rád

Új-érzelem ruhád a szél elhordta
Felfedve lényed valódi illatát

Engedem perzseljen selyem-láng…

Bíborköd-ízzel bódító vigasz
arcomat néha feléd fordítom

Lényem patakja olvadó viasz
partjain szállongó vágy-korom

Álmodom sohasemvolt-mindig tájakon…

s míg alszik a test s a lét
áradón nyugodni kezedbe hajtom
lelkem megannyi fénycseppjét

/AAKrysten/