Falevelek között huppant a földre
égből szökött nap-fényszilánk
az avarra világító foltokat festett
és huncutul nevetve ugrott néha ránk

levélerek hálózata körénk sátrat feszített
szelíden óvni akart
és amikor hívatlan-léptek arra jártak
óvatos-védőn betakart

fényhálót szőtt a sárga óriás
ott álltunk arany-szálak között
de azon a délutánon
nem a Nap volt ami megkötözött

szemedben villantak nap-fényszilánkjai
szívembe fúródott mindahány
alig lüktetett már ereimben a vér
arcom sápadt volt és halovány

megérintettél...
kezed kezembe indaként fonódott
hírtelen átjárt az élet
szemem mámoros-kábulatban lecsukódott

láttam így is közeledni arcodat
ajkamra égi-fényeket csókoltál
azon a káprázatos délutánon
bennem napfénnyé változtál

/koma/