Lángoló örvénybe
"Gyöngéd volt arcodon minden vonás,
Hajadba a szellő legszebb bársonyát fűzte,
S pilláid, miként a varázslatos hegedűhúzás,
Szívemre tekinteted csábító dallamát szőtte."
/Jancsó József/
Lángoló örvénybe zuhanok,
de nincs mélység, mert tartanak
ölelő karok,
ajkamra csókok édesednek,
nincs sehol szebb zenéje
a csendnek,
mellettem alszol, csak nézlek,
meg sem rebbenek, titokban,
szerelemmel igézlek.
Álmod most én őrzöm, az enyém,
mint a mosolyod a szád
szegletén,
az előbb még vándorolt az ajkad,
de rögtön visszakérted amit
adtak,
hogy én is Veled álmodhassam,
mi a szerelem, s a szívem
neked adjam.
Ezerszer elmondott édes szavak,
ezerszínű szerelemfátyollal
beborítanak,
akkor sem dideregnék jobban,
ha tél tombolna szilajul, de itt,
forró nyár van,
mert elég egy érintése a kezednek,
elég egy szó, mi mindennel felér,
csak egy sóhaj, csak annyi:
Szeretlek.
/AB111/
|