Üvölt a sámántánc,
s vele harap a múlt.
Üvöltő életeken,
sikítozó tűz gyúlt.

Befagyott szerelem
jég börtönébe zár…
Megtiport érzelmeket,
oly fájón elém tár.

Nem mozdul a lábam.
Lánc fogja kezemet…
Messze kiált még a szó,
de mélyen betemet…

Napsugár sem süt,
s madár sem száll arra…
Fúló sivatagba köt,
a puszta két partja.

Hordom még a szikrát…
Belegyengül szívem.
Szél temet, idő bezár,
őrzi minden kincsem.

/Fehér Klára/