Fénylenek halványan a szemek
S én minden mozdulatban féltelek
Azt mondod! – Jaj! Várj még.
Nincs még itt a vége!
A csillagok csak nekünk ragyognak még
Had legyek én, a szemed legtündöklőbb éke!

Mozdulatlan telnek el az órák
A szavak megtörik lelkünkben a strófát
Míg mi állunk összebújva ketten
Elfut tőlünk a bánat végleg
Hang nélküli mozdulatlan csendben
Még mindig forrón ölelsz meg engem.

*     *     *

Mint fényes csillag rám ragyogtál
S szívembe csendesen benyitottál
Szemeid mosolyogtak mint két titok,
Barna gyémánt,fényük áthatja az életemet,
Hangtalanul de nem némán
Ölelésed most is érzem,lángol benne a tűz..
S immáron minden pillanatom örökre hozzád fűz
Csókjaid mint megannyi izzó parázs,
És én mohón iszom mérges cseppjeit
Mint ezer éhes darázs
Olyan vagy nekem,
Mint egy angyalszárnyakon jött édes álom,
Melyből felébredni..
Csak ölelő karjaid között vágyom.

/U/

*      *     *

Érintésed legyen lágy
mint a gondolat.
S ha elragad a vágy
szilaj és vad.

Karod szelíden őrizzen
lazán s szabadon.
S szorítson erősen
ha azt akarom.

Szemed cirógatva simítson
mint puha szellő,
tüzében égjek el vakon
mint lángra kapott erdő.

Szerelmed legyen drágakő,
gyémánt, mit nem koptat idő,
s nem csiszolhat más erő,
csakis ugyanolyan kő!

*      *      *

Azt mondtad, -Álmodj magadnak egy csillagot-!
te ott leszel rajta, s elém teszed a holnapot!
Ahogy szemed csodája lelkemig hatolt,
minden akarat, mi volt, meghajolt.

Éreztem lelkem boldogság hullámait, melyek
lassan, mint hömpölygő láva áradtak szét bennem.
Ahogy a vízbe dobott kavics veti gyűrűit a tavon,
úgy növekszel, megállíthatatlanul, s én hagyom!

S te megkérdezted, -Álmodtál magadnak csillagot-?
csókommal feleltem, s te lábam elé tetted a holnapot!

/monaco,zero,/