Lerajzollak...

Szeretném lerajzolni az
ajkad vonalát, és fölfedeznék
benne sok apró, piciny csodát
végigsimítanám kezemmel
felhős homlokod, és letörölnék
róla minden bánatot, s itt ezt
a csöpp ráncot szemöldököd
alatt, arcodnak kedves ívét, és
büszke válladat - halvány
ecsetvonással rajzolnám meg
szemed, láthatatlan színekkel
festenék könnyeket, mik
gyöngyház-fényben égnek,
alig látszanak, és rólad mégis
mindent - mindent elmondanak.
  

/Ametist/

*       *       *

Mit adhatok neked...

Mit képzelet szül benned,
Azt nem adhatom neked,
Mi elméd zavarában terem
Azt el nem vehetem
Talán van, mit neked adhatok
Millió érző gondolatot
Gondoskodó figyelmet,
Végtelen sok szeretetet,
Megértést és nyugodt lelket,
Az elmének csendességet,
Harmóniát, boldogságot,
Egy mosolygó világot,
Hogy meglásd mind ezeket,
És töltse ki sugárzó szívedet.
  

/Létező/

*       *      *

Az én ünnepem...

Az én ünnepem a másnap!
- mikor már senki nem vár új csodát,
és beéri a tegnapival,
és nem csörren a telefon,
és halkan szól egy régi dal!

- Akkor is hullt a hó,
és fény csillant az ágakon,
és akkor is itt járt a Télapó,
- mégis más volt! -
Vagy nem tudom...!

Mi változott azóta?
Én? az élet? a nóta?
S ha változott is!
Ki tehet róla?!

A lelkem ma is fényes, lángoló,
még ma is fehér és hideg a hó!
s ha gömbbé gyúrom,
a kezem most is fázik,
és valami mégis úgy hiányzik!
  

/Gere Irén/

*         *        *

Csak a szeretet

Csak a szeretet, amit adhatok,
csak a szeretet, amit kapni akarok.
Csak a szeretet, ami feléd hajt,
eggyé tesz és nem hoz bajt.

Csak a szeretet, miből élet fakad,
csak a szeretet, ami jelen marad.
Csak a szeretet, ami jövőt teremt,
el nem hagy és boldogságot jelent.

Csak a szeretet, ami örömöt ad,
csak a szeretet, ami megtarthat.
Csak a szeretet, mivel ébredtem,
s vele nyugszom, ha végeztem.
 

 /Baráth Attila Gyula/

*       *       *