Álmot láttam, mily talány!
Voltam szűz királyleány,
Angyalőrzött, égi sarj,
Ne érintsen semmi baj.

S mert könnyen hullott végtelen,
Megtörölte két szemem,
Könnyem hullott, gyors özön,
Elrejtettem örömöm.

Akkor elszállt, menekült;
Rózsa-reggel felderült;
Illant könny és félelem,
Dárda, vért lett fegyverem.

S mire gyorsan visszatért,
Óvott már a dárda, vért,
Mert ifjúságom elrepült,
S fürtjeimre hó terült.

/William Blake/