Egyszer
volt hol nem volt egy nagyon régi időben, volt egyszer egy sziget,
amelyen az emberek összes érzelme lakott. A jó kedv, a szomorúság, a
tudat és mint minden más érzelem, a szerelem is. Egy nap közölték az
érzelmekkel, hogy a sziget el fog süllyedni. Így hát az érzelmek fogták
magukat, felszerelték a hajóikat és elhagyták a szigetet. Csak a
szerelem akart az utolsó percig maradni. Miellőtt elsüllyedt volna a
sziget, a szerelem végre segítséget kért. A gazdagság ment el egy
Luxushajóval. A szerelem megkérdezte: - "Gazdagság, el tudnál engem
vinni ?" - "Nem, én nem tudlak elvinni. A hajóm tele van arannyal és
ezüsttel.. Itt neked nincs helyed." Így hát megkérdezte a szerelem a
büszkeséget, amelyik szintén egy nagyon szép hajóval haladt el előtte.
- "Büszkeség, kérlek szépen, elvinnél engem?" - "Szerelem, én sajnos
nem tudlak elvinni," mondta a büszkeség, "itt minden tökéletes, te
megrongálhatnád a hajómat" A szerelem megkérdezte a szomorúságot, aki
elment mellette. - "szomorúság, el tudnál engem vinni?" - "Oh,
szerelem," mondta a szomorúság "én annyira szomorú vagyok, hogy egyedül
akarok maradni." A jókedv is elment a szerelem mellett, de  ő annyira
jól érezte magát, hogy nem is halotta hogy a szerelem hívja őt.
Hirtelen azt mondta egy hang: - "gyere kedves szerelem, én elviszlek
téged." Egy öreg beszélt. A szerelem annyira hálás és boldog volt, hogy
egészen elfelejtette megkérdezni az öreg nevét. Amikor partra szálltak
az öreg elment. A szerelem észrevette, hogy nagyon sokat köszönhet neki
és megkérdezte a tudást. - "Tudás, meg tudod nekem mondani, hogy ki
segített nekem ?" - " Az idő volt az." mondta a tudás. - "Az idő?"
kérdezte a szerelem. Miért segített nekem az idő?" És a tudás erre azt
felelte: - "Mert csak az idő érzi, hogy mennyire fontos a Szerelem az
életben.."