Ülsz az íróasztalnál, én mögéd lépek,
átölelem a nyakad, és
a füledbe suttogom a megfoghatatlant.
Megfordulsz, az öledbe húzol,
és Csókomba mormolod a válaszod...
Eljött az a perc, amikor őszintén akarok
állni előtted, kell hogy láss,
tudnom kell, a figyelmed nekem szól.
Lépésről lépésre hullanak le rólam
a meggyőződéseim.
Közben valami szép születik.
téged rajzollak szóval, szénnel,
gondolattal újra meg újra....