Tetovált mosolyod mögé bújsz,

S hogy ne ismerjen senki rád,

Kifested magad az álmaiddal.

Lelked mélyén üres szobád

Magányát hordozod riadtan.

Ahogy a fák az alkonyatban,

Tűnnél el láthatatlanul.

Nem hiszel nekem, de rád találok!

Kimondva, kimondatlanul,

Szavaim érthetővé válnak,

Lesznek mondatok, verssorok.

 -Suttogok neked,...

s ha hallanád Nyiss ajtót!...

-Én kopogtatok.

/Gámentzy Eduárd/