Nem hallhatom,de itt cseng még a fülemben, Egy édes dallam,kellemesen bugó hangodat. Tudod,-össze is ráncoltam homlokomat. Mégsem jutott eszembe rólad,más,szebb,gondolat. A mesés nyári emlék,a langy eső,ami végig áztatta arcomat, Vissza hozva,megtépázott,elveszettnek hitt valóságomat. A selymes,vakítóan gyönyörű napfény,amit úgy kívánok mindig, Mint a mérgedet,az áhított,remélt,-láz ízű csókokat, Még borzolja lelkemet,a vad,forró szenvedély, S ahogy az igaz,végtelen szerelem,- szeliden hívogat. Te vagy nekem, az a karcsú,színes virágszál a réten, Tudom,hibáztam,nem téptem le,-kérlek bocsásd meg vétkem. Az üde zőld pázsiton elterülő,varázslatos szirmok tengere, Ahová édes szőkeségeddel megálmodtalak,téged.., S látod,te drága angyal;-még most is,tovább álmodom vele.

/U/