Azt hiszem elrejtenélek ha itt lennél ha megtehetném nem mutogatnálak senkinek egyedül örülnék Neked elrejteném pillantásaid ha simogatnának ha nevetnének nem tűnhetnének el holnap is kellenének elrejteném mozdulataid ha hívnának ha hozzád húznának és örökre rám záródna minden ölelésed elrejteném sóhajaid ha felszakadnának ha elfeküdnének pólusaimba ivódnának és mindig hozzám szólnának elrejteném pillanataid ha rövidek volnának is ha lopnom kellene is összeraknám mindegyiket együtt alkotnának egy életet elrejteném magamat is ha Veled már nem lehetnék ha nélküled még tovább élnék beléd rejteném magam sohasem mondhatnád: vége van...

/Komáromi János/