"Más és más a szülői szeretet, a testvéri szeretet, az önzetlen osztálytársi kapcsolat, az egész Földre kiterjedő felelősségérzet, a barátság, a szerelem ...,
de mindegyik azonos abban, hogy szeretet, vagyis kilépés önmagamból.
A szerelem a szeretetnek az egyik legteljesebb megvalósulása: az élet minden területére kiterjedő testi-lelki önátadást jelent, és örökérvényűségre vágyik (házasság).
Ezt a teljes odaajándékozást szolgálja az, hogy az embert személyisége legmélyén érinti a szerelem. Hatalmas erőket szabadíthat fel arra, hogy kilépjek önmagamból.
A szerelem Isten egyik legvilágosabb felhívása a szeretetre. Így a szerelemben is csak az tud helytállni, aki képes igazán szeretni.
Szeretet és szerelem egyáltalán nem áll szemben egymással. A valódi döntés nem az, hogy szeretet vagy szerelem; hanem az, hogy szeretet vagy önzés.
Csak az mondhat igent a szerelemre, aki igent mond a szeretetre is.
Jól vagy rosszul, de mindenki szeret. Az emberi élet középpontja az a hatalmas, örök vágy, hogy szeressünk és szeressenek. Visszavonhatatlanul rá vagyunk hangolva a szeretetre.
A fiatalok kialakulóban lévo emberek; egész testükkel és lelkükkel a szeretet felé tartanak.
...a szeretet döntően az akaratban gyökerezik, abban, hogy a másik ember javát akarjuk.
A türelmetlenek...halálra ítélik szerelmüket: a korai virág hamar elhervad, elhull.
Csodálatos dolog szeretni. Már régen megéreztem ezt, azokban a pillanatokban, amikor elfogott a magamat felülmúló önátadás vágya. Az igazi szeretetet azonban hónapokon keresztül ostobán kerestem. Megpróbáltam szeretni, kudarcot vallottam...Sok próbálkozást elkerülhettem volna, ha egyszerűbb lettem volna, ha nem lett volna bennem Vele szemben annyi tartózkodás, önző visszautasítás ...
Egyetlen 'módszer' van arra, hogy boldogok legyünk a szerelemben: magunkat mindenkinek odaajándékozva, megtanulunk szeretni."