Erről nem lenne szabad írni, szólni. Talán érzed Te is. Ami nagyon emberi, ami valóságában teljes titok, ami hús-vér-lélek együtt, valami isteni az emberben, arról hallgatni kellene.
Szeretet.
Ha éled, ismered az örömét. Ha meghalt benned a szeretet, csoda, hogy még élsz, de nem csoda, ha nincs örömed.
Szeretet.
A szivárvány színeire bomlik a fehér fény. A szívekben a szeretet annyi színnel, ízzel, örömmel él, ahány embert szeretünk. Minden ember mindenkít másként szeret. Szeretet az anyához, az apához, a testvérhez, a pajtáshoz, a munkatárshoz, a baráthoz, ahhoz, akihez a szerelem vonzza. Másként szeretjük a kutyát, az őzet, másként a kalitkába zárt kanárít. Más szeretet vonz a fák felé, kertünk rózsáihoz, a vázánk vágott virágaihoz. Ahány tárgy az életünkben, annyiféle szeretet.
A csillagok sem közömbösek. A Nap, a Hold. A többi égitest. Nemcsak az értelem kutat soha nem ismert, még csak nem is sejtett valakik után, hanem a szeretet ,,mindenkit birtokolni" akarása nyomoz az űrben más élőlények után, akiket majd szerethet.
A szeretet kitárulása, karjainak végtelenbe nyúlása él mindenkiben.
Teljességre mozdul szívedben is a szeretet. A szeretet boldogságéhség benned. És az örömök forrása. Aki szeret, örül. Akit szeretnek, örül.
Az öröm édesanyja a szeretet.
Szeretet.
Nem lenne szabad róla írni, szólni. Hisz olyan természetes, mint az élet. Ám magad is tudod, két szemünk látását úgy megszoktuk, hogy nem is örülünk neki. Így, ha ma szeretünk, szerethetünk és szeretnek, megszokottnak vesszük, és elfelejtünk örülni. Pedig a szeretet új örömet szül.
Hát szeress!
Szeress, szeress, szeress!
Az lehet, hogy nem szeretnek. El bírod viselni. De az már elviselhetetlen lenne, és megtiltani sem lehet, hogy ne szeress.
Szeress! Az öröm a szeretet minden pillanatában a tied.
/Mácz István/
AJÁNLOM AZ OLDALT
