Bábod legyek melyet leheleted mozgat,
öleljen olvadón alaktalan holnap.
Ujjaid rajzolják testemre a sóhajt,
élv-csókjaid százait fény-combomra fonjad.

Hajlongó nád-testem támasza te legyél,
párna-dombok között ringasson el az éj.
Hullámok hátára vegyen e tenger-kéj,
míg lüktető himnusza testednek nem alél.

Hátamat tenyered égesse parázson,
csípőd íve legyen vágtázó hátasom.
Sikoltás lakatját ajkadra rá zárom,
mit mámorként rá éget a bódító álom.

/AAKrysten/