A tükörbe nézvén, mondd látod e Önmagad?
Mert a kép, ami rád néz, már örökre megmarad
Ha nem hiszed el, hogy aki vagy, több mint egy álom
Ám te csak tétován rázod fejed, pedig én jól látom.

Félni egyszerűbb, mert az igazság szédítő
A szenny után csípős a levegő
Én segítenék lélegezni, de a szív ellenáll
Begörcsöl az izom, megfeszül a váll.

A Tükörbe nézvén, mondd vannak e mögötted?
Vagy egyedül állsz, s homály körötted
A gyertyaláng már nem pislog, a fény elillan
Sötét jő, s a lélek nyugtalan.

A tükörbe nézvén, látod fáradtak szemeid
Pihennél, de nem hagynak álmaid
Eddig hitted, birtoklod vágyaid
De az úton menvén, elhagytál valamit.

S már hiába nyitnád az ajtót, a kulcs elveszett
A kilincs szétrohadt, a fa megrepedt
Menekülnél a szobából, hol a tükör kísért
S benne az arc, mely minduntalan visszatért.

A tükörbe nézvén, mondd látod e a színpadot?
Mind szerepet játszunk, s várjuk a holnapot
Mikor a Világ újra és újra elhiteti veled
Hogy egy angyal fogja majd vezetni kezed.

Az angyalt, mondd látod e valóban?
Vagy csak egy árnyék táncol a sarokban?
Mondd látod e a tükörbe nézvén, hogy mi játszik szívén
Hamis tükörkép az, túljár az álmodó eszén.

A tükörbe nézvén, mondd látod e fényt?
Mely ott bújkál az Eltévedt szívén
Ismerd fel Önmagad, aki e Földön él
Ki Velünk, s Velem mindennap útra kél.

S hiába zúzod szilánkjaira, megmarad a tükörkép
Felrémlik néha majd, s nem lesz mindig szép
Mert nem ismerted fel: Igen ez Én vagyok!
Mától fogva magamból, semmit nem adok!

S nem kell tükörbe nézned, hogy lásd a ragyogást
Felismerd a mélységet, s a hamis csillogást
Tudni fogod, hogy az Élet néha nem ad majd többet
De megleled majd olykor az igazfényű szépet.

A tükörbe nézvén, mondd látod e kezemet?
Ahogy válladra teszem, ennél ne kérj most többet
Mert álom vagyok csupán, a múlt hologramja
Ki a lelkedet most megmenti: még egy utolsó napra.