Néha nagyon fáj az őszinteség,harap vas fogával Mély sebet ejteve az ember valónak hitt igazába, keresem a helyet,bújnék,menekülnék az árnyékából, Mint veszett vad bömbölök,de a seb csak egyre tágul. Fogodzkodnék,most már szívesen másba, álmatlanul,lázasan vergődöm az éjszakába, Fáradtan kelek,úgy gondolom,majd megoldást hoz a hajnal. De te ott vagy velem mindenhol,szívvel,lélekkel,gondolattal.

/U/