Szemem lehunyva, de látom szemedet. Simogatáshoz máris emelném kezemet. De Te messze vagy. Milyen messze is vagy tőlem! Nem érinthetlek, de érezlek mégis. Hiszen emlékszik rád a lehanyatló kéz is. Távol vagy. Olyan távol vagy tőlem! Hiszen még alig láttalak! Alig hallgattalak! Nem öleltelek, nem csókoltalak! Mi is történt velünk?! Jó volt ez így?! Szép volt. Tudtam, hogy mit szabad, de a vágyam megmaradt. A gondolat józan, a test lázad csupán. Reszkető lelkem a boldog percet félti! Milyen fájdalmas józannak lenni!

/Komáromi János/