Mondanám,de már nem lehet. Elpazaroltam a hosszú éveket. Nekem már lehajlott a fűzfa szomorú ága. Elnyílott az orgona illatos virága. Most már tudom amint magam vagyok, egy maradt már hátra mit feledni nem tudok. Még ott zöldül szívemben,s lángol mellette a tűz. Halvány már az emlék ugyan,mégis hozzád fűz. Mosolynak, már csak barázdája látszik arcomon. Hogy ez senkit nem zavar,azt én jól tudom. Azért bátran,emelt fővel lépek ki a világba. Mert hogy belül mi fáj nekem..,azt senki nem látja.

/U/