megálltam az éjszakában
csillagok fénye rám borult
arcomra csorgott Hold ezüst-vére
árnyékom a földre hullt

hűvös csenddé dermedt az éj
képekbe fagyott a pillanat
felemelt karjaim között
meghalt minden mozdulat

lüktetett a sötétlő világ
szétáramlott benne vérem
fülembe suttogtak elvesző szavak
benne voltál a zúgó szélben

magányos fa volt a testem
viharok tépdesték ágaim
leveleim csábító szellőknek adtam
törzsem perzselték égő vágyaim

...és zokogni kezdtek bennem
minden fájdalmat felidéztek
az elhazudva őrizgetett
bőrömbe rejtett érintések

/Komáromi János/