„Megnyílt az Ég! Pehelyspórákban hullt a szeretet-fény, Millió lámpa gyúlt A sötétség titkos éjjelén. Testet öltött s emberré lett Az üdvöt sugárzó isteni lény, S fehér gyolcsokban piheg, mint halvány Rózsaszirom: a Szűz kebelén. S gyúlt millió lámpatűz a sötétség éjjelén S a föld minden zugába betört a lámpa-fény. Úgy lángol azóta s patakzik szerteszét Hogy kétezer év sem olthatta el forró szív-tüzét. E forró lávafényből Harangot öntött a szeretet, E harang zugástól megittasult a föld, A szikla megrepedt, S meg-megkondul ember szívednek Elrejtett zugában, halkan, csendesen, S így szálldogál Karácsony éjjelen A béke, s megszentelt szeretet.”

/ Szappanos Márta Mária/