Az a lágyan merengő tekintet,
A Te figyelmed irántam
Oly igaz,
Végtelenébe temetem arcomat,
Puha bőrödön érzem
A napsütötte lángokat,
Te árnyékba menekülsz…
Én viszontszeretlek…

Gyengéden simítod karomat,
Bár vadul tennéd…
Kioldanád karmodat,
Hogy elejts,
Mint egy vadat,
Mi menekülni sem akar,
Hisz már a Tiéd,
Teste, s lelke leborul Eléd.

Napfényben táncolok Veled,
Lassan mozogva
Ide-oda ringat a szív dallama,
Vággyá futnak a léptek,
Testemhez simulva érzed,
Ahogy lüktet bennem
Az a szenvedély…
Csípőm alant siklik
Kezedben a kéj.

Ajkad gyümölcsét kívánom,
Ahogy mohón ízleled
Az érett sárgadinnye zamatát,
Édes maszatfoltokká nő
Mosolygós arcodon
A levében osonó kavalkád.
Szürcsölt csendességgel adod
Szelíd csókod, s a harapást,
Szánk szegletébe települ
Az odaadó bájvarázs.

Néha eszményi séták közt,
Szép emlékezetű terekbe húz
Az életem Veled,
Erdők, utak, házak, városok…
Mindegy hol fogom kezed.
Ami fontos, hogy foghatom…
Őszinte szerelmem adhatom
Teljesen Neked,
S szívem dobog, annyira boldog,
Hogy értheti lelked.

/Válóczy Szilvia/