A fény előtt állt nemrég kicsit a Hold,
Melyről szemedbe lágy sugár hatolt,
És könnyeztél világától a Holdnak,
Mert a sugarak rá szívedből hulltak.

Majd felkelt a nap a dombok felett,
Kerested a Holdat, vajon hova lett,
De tudtad, bár nem látod Őt sehol,
Szívednek fénye most is ráhajol.

Látod nincs nap, mely hiába égne,
Egyszer éltet kelt bolygón a fénye,
És a sárga sugár ezer újabb színben,
Gyújt szikrát az angyali szívben.

Hát hagyd izzani azt a parázst,
Mely szívedből küldi a varázst,
Csak ragyogjon szívednek fénye,
Had csalja a Holdat este az égre!

/Jónás Tibor/