Csak megérintelek
gyöngéden, mint a gondolat,
puhán, mint a nyáreleji
tópart langyos homokja,
csak megfogom a kezed
és vezetlek mint gyermeket,
kinek lépte bizonytalan,
tétova még.
Csak repülünk kicsit
együtt, hogy föntről
nézhessük a világot
mint a madár,
ki békés fészket keres
magának a szerelemhez!
Csak megérintelek,
észrevétlenül mint a varázslat,
mint a gyorsan múló mámor!

Mint virágot a fény úgy ölelt át,
Ahogy csendesen a karjába zárt.
Úgy simogatott a gyengéd kéz,
Mint ringó mezőt a hajnali szél.
Csókja édes volt, szelíden félénk,
Mikor ajka az enyémhez hozzáért.
Testünk vágyakozva összesimult,
Szívük mélyén boldogság dobolt.
Így álltunk ott, mámoros éjszakán.
Az ég, csillagos palástját adta ránk.
Betakart vele, óvatosan, szépen,
A hold ragyogott, odafenn az égen.