Szemed fogságából szabadulni nem tudok
de a fogságból távozni önként sem akarok
Tekinteted Édes, szívembe oly tüzeket csihol
Hogy, annak a legmélyebb zugaiba is elhatol

Belopja magát a sötét magány rejtelmeibe
Elhozza a megnyugvást lelkem félelmeibe
S, mond Édesem, mindezt felém úgy teszed
Hogy eltitkolva fájdalmadhoz emeled kezed

Fáj a szíved, s fáj még valami belül már rég
E tudattól tehetetlen szívem még jobban ég
Meggyógyítalak édes, bár nem lehetek Veled
Szerelmünkből hiszem, e gyógyító csoda ered

Szívem lángokban áll, szemem forrón izzik
Pillantások feléd a szerelem sugallatát viszik
Még néznélek hosszasan, de lopott a pillanat
Éppen elég, hogy lángba hozzon ez idő alatt

Szívem lángol a boldogságom már egekig ér
S eme ég alatt kihajt ezernyi vörös rózsaként
Te ott ülsz a rózsák között, kicsi gyémántom
Távoli ég felé nézve szemed gyönyörét látom

Nincs a Nap alatt, hiszem nékem ennél szebb álom
Ma is meglopva igéző tekinteted perzselve vágyom!