Hozzád bújok, hol menedéked
Gyújtja gyenge szívemben az éket.
Karod esdve tekint testem harmatára,
Mosolyog arcod lágy, sötét homálya.
 
Ajkad közel van. Még habozna,
Ha látja szemem. Csókkal adózna
Minden gyönyörű, valós álomért,
Mely kárpótol a múlt fájdalmáért.
 
Amit adtál nékem, az maga az élet.
Boldogság, mely egykor semmivé lett,
Most él bennem, s benned, újra remél.
Halk szavak közt hangosan mesél.
 
Csodát harcol bús fellegek fölött,
Napfényt nyit, árva lelkek között.
Szárnyalást küld heves forgószél felé,
Virágok bimbóját, hullott gyöngyök elé.
 
Amit adtál nekem, az te vagy magad.
A kezdet, a vég, és a mennyei hadak.
Szüntelen boldogság, könnyáztatta hit.
Reményben alázat, mely kapukat nyit.