Az IDŐ csak dolgozik...
Mindenhol ott van, mégsincs sehol. Csak teszi a dolgát. Jelen van szerelmes ölelésnél, fogantatásnál, születésnél, növekedésnél, öregedésnél, elmúlásnál. Fehérít hajat, ráncokat rajzol arcokra, sebeket gyógyít, emlékeket halványít. Ott van magvetésnél, kalászérlelésnél, aratásnál. Néma tanuja mindennek.
Ha beszélni tudna, talán elmesélné hányan akarták megállítani és hányan sürgették. Hányan akarták kihasználni, vagy mennyit halogatták, mindig a megfelelő formájára várva. Hányan várják, hogy megoldja, megtegye helyettük azt, amire képtelennek érzik magukat.
Elmondaná, hogy nem ő tehet arról, hogy nem tudunk vele megfelelően bánni. Rajtunk múlik, hogy szövetségesünk, ellenségünk, vagy természetes közegünk. Hányszor mondjuk, hogy "nincs rá idő" és nem vesszük észre, hogy elszalasztunk, elmulasztunk, pedig ő mindig készen áll, arra ad, amire szakítunk belőle.
Mégis milyen könnyű a felelősséget rá hárítani, hiszen némán mindent elvisel...