Szürkén markoló vértelen
ködselyemben vergődő
könnycseppek folyamát
átszelő hajnalbíborfény
siklik erőtlen fagyott
szárnyain.

Senkiföldjén szárbaszökő
értékeink masszájából
mohón kortyoló lélek
futamok áradnak
szerteszét félve,
álmatagon.

Karcos világ
szilánkjai hevernek
szabadon futva, miként
elrendeltetett.

S ha kérdem a sorsot,
morzsol-e homokot
a szemembe?
Nevetéssel felelne,
megsimítná arcomat
és elnyelné hangomat.