Ami itt él, a szívemben…
Most megismerheted; - ha tovább jössz velem.
Bár látszólag, öröm és vidámság, az,- ahogy létezem.
De a teher;- csak gondolod kedves -, hogy könnyű és édes.
Bizony, van úgy; hogy nagyon szomorú, szeszélyes,
Néha meg is szólal bennem, s olyankor végtelenül beszédes.
Szenvedély, szerelem;- ugyan-, hol vagy már, te nekem?
Nem kaphattalak meg az "élettől";- igazán sohasem,
(Mit mondhatnék?- hogy a sors, velem milyen mostoha-,
Nem teszem; - a panaszkodás, nekem, nem kenyerem.)
De tudom, valahol ez a végzetem,- nem fogom megkapni soha.
Akkor, még mit akar? Miért üldöz?- engem, az érdemtelent.
Ez a vak, ostoba; - mégis, oly gyönyörű „lételem”.
Még most is;- miért?- Olyan szép, eleven nekem, ez az érzelem,
Mert jól ismerem, itt él bennem. S tudom, nélküle életem, nem élhetem.
Egy asszony-, akinek haragos, tüzes csókjaiért, most is epedek…
S ha szerelmét, nem vad zuhatagként élhetem meg;- csak szenvedek.
Még mindig, szeretnék elveszni, szívének gyengéd öleléseiben,
Szerelmes szemeinek, csillogó tükreiben, s elmerülni vele a kéjben;
A tengerként hullámzó, forró szenvedélyben.
Nem magányos, tomboló lángként, elhamvadni, a "csillagporos" éjben.
Talán, jobb lett volna, ha mégis hagyom; - s nem háborgatom.
Lehet, hogy ez a túl sok, nekem. Pedig csak ennyi volt, mindenem:
A szerelem. Álmom, vágyam, ez járja át minden tagom;- a gondolatom.
S lám-, már oda is van, a végtelen nyugalom.
Ami megmaradt belőle, lásd, itt van, a szívemben;- a fájdalom.
Ettől a kérdéstől gyötrődöm; - szeretni így, vajon örökké lehet?
Félek, hogy egyszer megjön a felelet, és majd arra ébredek:
Meghalt bennem, ez a szenvedély, és vele a szerelem.
Nem bántam meg, hogy soha nem voltam csalfa, és csapodár.
De ami ebből az érzésből itt maradt, tiszta, csillogó,
Ragyog;- mint a forrás vizében fürdő napsugár.
Amíg élek, él bennem ö is, ez a törékeny virág, s álmait, én őrzöm.
Senki és semmi, nem gyalázhatja meg többet, soha már.
Nem kellenek nekem, hazugságok, sem reménytelen ígéretek.
Mert tudom:- egyszer az önzetlen hűség is kiérdemli, jutalmát;
Az őszinte, igaz szerelmet.
Ha máshol nem;- hát oda át.

/U/