A könyv az néha olyan, mint az élet,
Könnyű a lapokat utólag nézned.

De hogy az iromány miként került oda,
S hogyan szállnak az évek tova?

Egyik ember sem számolja a lapokat,
S nem tartja számon a keserves napokat.

Te se tartsd számon a rosszat mi történt,
Légy boldog s írogass önként.

Ne más írja gyönyörű könyvedet,
És Te irányítsd saját létedet.

S ha majdan előveszed könyved mit írtál,
Azt olvasd, boldogságtól sírtál!

S ha az emlékek hada lepi el szívedet,
Boldogságban gondold végig létedet.

És ha elolvassa egyszer más is e könyvet,
A meghatottság idézze elő szemében a könnyet.

/Bagaméri András/