Habokra simul ezüst Hold fénye
Bevonja álmok szürke tengerét
Kiálló kövön kicsiny reménye
Megcsillan rajta, s hordja tenyerén
 

Szüntelen locsog meztelen meder
Nem halkul benne féktelen tajték
Gomolygó homály ölében hever
Ölelés neki csupán csak játék
 
Elsikló teste néha idegen
Sötétbe mélyed fakult igaza
Tapogat végig rideg-hidegen
Párába burkol gyöngéd vigasza
 

Ívelő hidat ködbe borítja
Homályos szemmel mégis bátorít
Túlparton álló fűzfát szorítja
Folyóvíz mellől el nem tántorít
 

Üszkös éjszakán Hold filmje pereg
Árnyékom indul, követi végig
Fehérlő gyöngyhab akár egy sereg
Átnyúlik hozzád parttól az égig.

/Ligeti Éva/